Boldog Iskola 2019-10-08T09:19:36+00:00

2018 őszén két osztályunk csatlakozott a Boldogságóra Programhoz. A Jobb Veled a Világ Alapítvány által kezdeményezett program 10 hónapon keresztül nyújt segítséget a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztéséhez.

A Boldogságórák célja többek között az, hogy életükben több szeretet, barátság legyen, képesek legyenek megbirkózni a problémákkal, növeljék önbizalmukat, tudjanak segítséget kérni egymástól és a felnőttektől, testileg és lelkileg egészségesek maradjanak, tudjanak pozitívan gondolkozni.

Ma már tudományosan bizonyított, hogy a boldogság tanulható!

Júniusban megpályáztuk a Boldog Iskola cím elnyerését a 2019/2020-as tanévre vonatkozóan. Vállaltuk, hogy a 2019/2020-as tanévben minden hónapban tartunk boldogságórát, valamint, hogy az intézmény pedagógiai programjában és munkatervünkben rögzítjük a Boldogságóra programot.

A sikeres pályázatot követően 2019. szeptember 18-án a Budapesti Kongresszusi Központban vehettük át a megtisztelő címet: Boldog Iskola.

10 hónapon keresztül, 10 témához kapcsolódva rajzos, játékos, gyakorlatok alkalmazásával boldogságfokozó technikákat mutatunk tanulóinknak. Bagdi Bella dalai, Prof. Dr. Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatai –melyek az Alapítvány gondozásában megjelent módszertani kézikönyvekben, munkafüzetekben találhatóak – segítik munkánkat. A tíz téma a következő:

  1. A hála gyakorlása
  2. Az optimizmus gyakorlása
  3. A társas kapcsolatok ápolása
  4. A jó cselekedetek gyakorlása
  5. Célok kitűzése és elérése
  6. A megküzdés gyakorlása
  7. Az apró örömök élvezete
  8. A megbocsátás gyakorlása
  9. A testmozgás gyakorlása
  10. Fenntartható boldogság

Szeptembertől négy alsós osztályban a következő kolléganők irányításával kezdődtek meg a Boldogságórák:

1.b Kaszás Lászlóné

1.c Károlyi Szilvia

2.a Törökné Baranyai Judit

3.a Németh Andrea

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”

Prof. Dr. Bagdy Emőke

klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta,

a Személyiség és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa

a Boldogságóra program fővédnöke

Ha szívesen olvasnál a témáról, itt teheted meg! www.boldogsagora.hu